Felcsaptam bloggernek. Mivel virtuális pályafutásom során több tonna blog-bejegyzésre valót összeírkáltam már, túlnyomórészt chaten és kommentekben, elérkezettnek láttam az időt egy saját írásaimat összefogó blog beindítására.

Keresztény vagyok, még ha manapság ez a kifejezés önmagában nem is árul el túl sokat. Kedvelem a dolgok valódi, eredeti jelentéstartalmának a felfedezését és felfedését, épp ez motivált első bejegyzésem megírására. Gyakran vágják a fejemhez velem nem szimpatizáló emberek, hogy én egy "fundamentalista, agymosott szektás" vagyok. Kezdetben ez mindig bántólag hatott rám, próbáltam is a lehető legfrappánsabban kezelni az ilyen vádakat és rávilágítani a velem kapcsolatos előítéletek alaptalan voltára, de később megtorpantam és gondolkodóba estem.

Mivel is vádolnak engem? Három szó: fundamentalista, agymosott, szektás. Itt van elsőnek a "fundamentalista" kifejezés. Derek Prince, a sokak által elismert és a huszadik század legkiemelkedőbb Biblia tanítói között számontartott keresztény férfi jegyezte meg egy prédikációja alkalmával, hogy "gyakran riogatják az embereket azzal, hogy fundamentalista, de ha bárki tudja, hogy valójában ez alatt mit értenek, akkor feltétlenül mondja el".

A funtamentum kifejezés szótövéül a latin fundus szó szolgál, aminek jelentése "házhely, telek, kisbirtok", illetve valamely célra szolgáló "pénzalap", eképp a fundamentum szó az építészetben használatos "ház, épület alapzata" jelentéssel bír. Ez önmagában még nem ad okot senkinek felháborodásra. A fundamentalista kifejezést ma előszeretettel hozzák összefüggésbe az iszlámmal, pedig nincs valódi kapcsolat a kettő között, egyszerű kép és fogalomzavarról van szó, ami a köztudatban Khomeini ajatollah debütálása nyomán kezdett gyökeret ereszteni. Nem túl meglepő, hogy eredetileg keresztényeket bélyegeztek meg a pejoratívnak vélt fundamentalista jelzővel, akik a mindenféle, éppen a kor divatjának megfelelő, gyakran tudományosnak mondott ideológiával szemben megingathatatlanul ragaszkodtak a Biblia kijelentéseihez. Ez a hozzáállás egy Istent és Bibliát nem ismerő ember számára valóban visszásnak tűnhet, egy keresztény ember számára azonban meglehetős következetlenség volna nem ragaszkodni ahhoz, ami alapján kereszténynek vallja magát. Márpedig a fundamentalizmusról a Biblia ezt állítja:

"Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus." (1Korinthus 3:11)

Hoppá, akkor a kereszténység fundamentuma maga Jézus Krisztus? Nagyon úgy fest. Akkor talán óvatosan meg lehet kockáztatni azt a felháborító kijelentést is, hogy maga Jézus Krisztus is fundamentalista volt? A Bibliában ezzel kapcsolatban ez a áll:

"Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám. De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat." Máté (16:15-18)

Na de ebből most mi derül ki számunkra arra vonatkozólag, hogy Jézus fundamentalista lett volna? Amikor ebben a részben azt olvassuk, hogy "kőszikla", akkor itt nem egy sziklaszirtre vagy valami nagyobbacska kavicsra kell gondolni, hanem az ókori építészetben használatos fundamentumra, azaz egy épület alapjául szolgáló úgynevezett "szegletkőre". Jézus ebben a részben pontosan arról beszél, hogy az egész egyházat egy fundamentumra, szegletkőre építi fel. Mi vagy ki ez a szegletkő? Egy másik blogban szívesen a végére járok ennek a kérdésnek, elöljáróban azonban elárulom, hogy bizonyos vallási dogmákkal ellentétben nem Péter a fundamentum, erre pedig a nagyon rövid igazolást a Bibliából veszem:

"..Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga a Jézus Krisztus," (Efézus 2:20)

Ezek tükrében úgy látszik, Jézus Krisztus is fundamentalista volt, egyrészt mivel Ő maga a fundamentuma az egyháznak, másrészt fundamentumon építi fel az egyházat. Esze ágában sincs meghasonlani önmagával, hogy ne legyen fundamentalista, csak hogy némelyek megnyugodjanak. Ha tehát Jézus Krisztus fundamentalista, miféle keresztény lennék én, ha én magam nem lennék az? OK, a három vádból az első stimmel. Bevallom: abszolút fundamentalista vagyok. Olyan felháborítóan fundamentalista vagyok, hogy még az iszlám "fundamentalizmus" létét is kétségbe vonom. Hogy jövök én ehhez? Úgy, hogy nem tudom nem észrevenni azt az áthidalhatatlan ellentmondást, ami az iszlám és a fundamentalizmus között feszül, nevezetesen hogy az iszlám nem fogadja el Jézus Krisztust, a fundamentumot. Eképpen pont olyan képtelenség az iszlámot összefüggésbe hozni a fundamentalizmussal, mint megpróbálni rákenni egy búvárra mélytengeri gyújtogatást.

Itt a második vádpont, az "agymosottság". Kellő egoizmussal és önbizalommal ezt is képes voltam csipőből visszautasítani és legitimálni magamat, hogy elfogadjanak. Aztán ez a billog is gondolkodásra ösztönzött. Miről is beszélünk? "Agymosott"? Mosni mit is szokás? Ehhez nem kell diploma: azt, ami koszos. Azt a lakást, ami tiszta és rendezett, azt ki szokták takarítani? Nem, egy újabb takarítástól sem változna semmi. Elgondolkodtam azon, hogy amikor a lakásomban takarításra kényszerülök (nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé), akkor mi az, ami a legintenzívebb visszatartó erő, hogy nekiálljak, és arra jutottam, hogy az abbéli aggodalom, hogy mennyi vesződséggel fog járni. Ha a lakásom tiszta lenne, és esetleg ebéd után pár tányért kellene csak elöblíteni, akkor az nem nehezedne rám túlzott teherként és nem társítanék negatív jelentéstartalmat magához a takarításhoz, ami egy jó és hasznos dolog.

Eképp vélek felfedezni némi analógiát az emberi fejekben található káosz és egy rendezetlen otthon között. Miért lehet az agymosással riogatni embereket? Azért, mert az emberek fejében alapvetően gondolati káosz uralkodik és egy esetleges nagytakarítás gondolata elrettenti azokat, akik úgy vélik, hogy ezzel a személyiségük elvész. Ez azonban csapda. Attól, hogy nálam rendetlenség van és a különböző holmik nem a rendeltetésszerű helyükön vannak, még nem vész el semminek az egyedisége, ha kitakarítok. Sőt, pont a takarítás következtében szabadítom fel a lehetőségeimet arra, hogy hasznos, kreatív módon használjam azt, ami az enyém. Sok ember ma görcsösen ragaszkodik a saját elképzeléseihez, mint valami megingathatatlan "fundamentumhoz" és abban a kábulatban él, hogy ha ez az elképzelés megváltozna, esetleg kiderülne a haszontalansága, akkor az tragikus személyiségvesztést, hovatovább tudathasadást eredményezne. Legyünk őszinték! Önálló gondolat, mindentől elvonatkoztatható és megismételhetetlenül egyedi elképzelés már csak a nagy számok törvénye miatt is nehezen elképzelhető. Attól, hogy egy sajátnak vélt elképzelésemről nem tudom, hogy párszáz évvel korábban ugyanebben a szellemben egész ideológiai irányzatokat alapítottak, még nem válik eredetivé. A takarítás során a lakásomban található holmikkal két dolog történhet: valami vagy a helyére kerül, vagy kidobom, mert szükségtelen. Mindkét eset a rendet és a tisztaságot fogja eredményezni a takarítás végén.

Mindezek fényében felmerül a kérdés: vajon vissza kell e utasítanom azt, amikor valaki rámolvassa, hogy "kimosták az agyadat a Bibliával"? Nem, nem utasítom vissza. A válaszom az, hogy nekem Isten kimosta az agyamat a Bibliával. Azt az áttekinthetetlen káoszt és kisúrolhatatlan "makacs szennyeződést", ami a fejeben tanyázott, Isten beszéde helyretette. Persze a munkát nekem is végeznem kellett, hiszen a Biblia csak egy útmutató volt számomra, de Isten semmit sem végzett el abból, ami az én feladatom. Stratégiát és kellő erőt azonban adott ahhoz, hogy belevágjam a fejszémet egy olyan agymosásba, aminek nem pusztán passzív szenvedő alanya, hanem aktív résztvevője vagyok. Természetesen ez a munka még nem ért véget, számos helyiség még szinte érintetlen, de haladunk és visszatekintve látom, hogy miből mi lett. Az agymosás jó dolog, feltéve, ha valóban tisztaságot hagy maga után, nem pedig csak letakarja valami ideológia, vagy vallás leplével a rumlit, amint a Biblia is írja:

"Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők, Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik az Isten országát. Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által." (1Korinthus 6:9-11)

Végül itt a harmadik mumus, a "szekta". Van egy jelenség, amit magamban csak "szekta-parának" hívok, bár lehet, hogy nem én találtam ki és párszáz évvel korábban egész mozgalmakat alapítottak erre a kifejezésre :). Amikor a látszólag rendezett családi hátterű gyermek elmegy a barátaival "szórakozni", a szülők pedig az ő barátaikkal közösen - akik egyébként szintén szülők - azon aggódnak, hogy "csak a gyerek nehogy bekábítózzon vagy elmenjen valami szektába". A félreértések elkerülése végett én a kábítószer használatnak minden formáját elutasítom (könnyű-kemény drog, alkohol mértéktelenül, cigaretta), továbbá egyáltalán nem tartom közömbös dolognak, hogy egy ember milyen mozgalom vagy szervezet összejöveteleit látogatja. Mégis fontosnak tartom a "szekta" szó eredeti jelentésének felfedését, ami nem másból ered, mint a latin sequi szóból, aminek jelentése: követni. Minden előzetesebb értékítélettől függetlenül a szektás nem más mint követő. Kissé absztrakt módon megközelítve a dolgot, e definíció alapján mindenki szektás, hiszen valakit vagy valamit mindenki követ. A kérdés az, hogy kit.

Napjaink függetlenségi mániájában szenvedők úgy vélik, hogy követni valakit, vagy valamit minimum szolgalelkűség. Egyrészt a függetlenségi mánia már önmagában is ellentmondásos, mert azt képzelni, hogy én egy mindenkitől és mindentől független személy vagyok, egyenértékű azzal a vallási kábulattal, hogy "ami körülöttem van, az tulajdonképpen nincs, csak én teremtem meg". Le kell szögezni a tényt: valakit vagy valamit mindenki követ. Ez még akkor is igaz, ha egy adott személy ennek nincs tudatában. Erre a legalapvetőbb példa a gravitáció, és az a tény, hogy ennek a fizikai törvényszerűségnek is alá vagyunk rendelve, azaz senki sem független tőle, a legradikálisabban úgy ellenőrizhető le, ha valaki leugrik egy ház tizedik emeletéről. Ha tudott a gravitációról korábban, ha nem, az bizony hatni fog rá, és az illető teste, mint a gravitáció törvényét magatehetetlenül követő szervezet a betonon fog csattanni. De nem kell ilyen messzire menni. Politikai pártokat, ideológiákat, zenekarokat, stílus és divat irányzatokat, vagy vallási rendszereket (én az ateizmust is ide sorolom) mindenki követ. Van tehát egy rossz hírem a szekta-parában szenvedőknek: az egész világon "mindenki benne van". :)

A kereszténységről tudjuk, hogy a gyökerei jeruzsálemiek, de keresztényeknek először az antiókiai Jézus követőket gúnyolta a nép, és innen ered a keresztény (helyesebben keresztyén) kifejezés is, aminek a jelentése "krisztusi". Az antiókiai nép látott egy szektát, aminek a tagjai egy bizonyos Jézus nevű zsidó embert követtek, aki szerintük a Messiás. Ebből következik, hogy mindazok a magukat hívőnek tekintő emberek, akiknek szokásuk különböző keresztény emberek közösségét leszektázni, nincsenek tudatában annak, hogy a kereszténység gyakorlatilag (a szó eredeti értelmében) nem más, mint szekta. Olyan "követők", akik az életük árán is ragaszkodnak a hitük főpapjához, aki Jézus Krisztus, mint ahogy arra a közel 2000 éves egyháztörténelem során számos alkalommal volt is példa. Az a "keresztény", aki nem szektás, azaz nem feltétel nélküli és önmagát feladó követője Jézusnak, valójában nem keresztény, legfeljebb egy látszatra erkölcsös, vallási életet élő hazug ember, akinek nincs valódi kapcsolata Istennel.

Ahogy az agymosással kapcsolatosan is az egyik fő aggodalom forrás az önmagunk, azaz az ego elvesztése, úgy a szekta-parával kapcsolatos leggyakoribb aggály is ugyanez. Magyarázkodásra azonban nincs szükség, hiszen ahhoz, hogy valakit kövess, valóban szükséges az önfeladás. Erről a függetlenségi mániában szenvedők mint valami rémes dologról nyilatkoznak, pedig valójában az egyik legmagasabb szintű emberi cselekmény, amit valaki megtehet, és ez még csak nem is világnézeti kérdés. Ha pl. megházasodsz, akkor az egyedülállóságodat adod fel, ha gyereket nemzel, akkor a gyermektelen házaséletedet adod fel, és így tovább. Az élet tele van olyan mozzanatokkal, amik önfeladásra késztetnek, hogy egy magasabb szintre léphess, sokan azonban - csak hogy a családos példánál maradjunk - úgy próbálnak házasodni és gyermeket vállalni, hogy eközben nem akarják feladni egyedülálló és gyermektelen házassági pozícióikat. Ebből pedig előbb-utóbb bukás lesz, aminek a gyökere a függetlenségi mánia.

Én szeretném magamat szektásnak tudni, vagyis el szeretnék jutni arra a szellemi érettségre, hogy az életem árán is követője maradjak Jézus Krisztusnak, akinek a golgotai kereszten történt halála és harmadnapon történő feltámadása a hitem fundamentuma. Eképp ha valaki "leszektásoz", arra csak annyit mondhatok: "Kérlek ne hízelegj! Szerénytelenség lenne azt állítani, hogy már szektás vagyok, de dolgozom az ügyön.". A szektavezér Jézusnak erről ez a véleménye:

"A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám. És a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám. A ki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és a ki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt." (Máté 10:37-39)

Összességében pedig, és hogy írásom keretes szerkezetét fenntartsam, kijelenthetem, hogy ezentúl ha valaki kijátssza ellenem a "fundamentalista agymosott szektás vagy" kártyáját, akkor meg fogok nyugodni, mert más ember szájából hallhattam, hogy jó úton haladok.